Sajnálatos esemény történt a hétvégén, ahol szórakozókat támadtak meg. Ilyen és hasonló fogalmazás látott napvilágot. Ez esetben a média és a rendőrség óvakodott a konkrétumok nyilvánosságra hozatalától. Ez talán érthető is akkor, amikor olyan bűncselekményekről van szó, ahol az elkövető(k) kiléte nem ismert, ez esetben viszont nem ez húzódik a háttérben. A közelmúltban több szervezet is kikérte magának, hogy egyből etnikai alapon kezeli a kérdést a rendőrség és a (rágalmazó)valódi információkat hozza a nyílvánosságra a lakosság felé.
De hova ez a nagy érzékenység? Mitől félnek? Az igazságtól rettegnek, vagy hazudik valaki? Ha valahol ferdül az igazság, akkor minden sértett maga tegyen panaszt/feljelentést rágalmazásért, ha pedig fél, akkor meg ne támadással próbáljon meg védekezni. Ez utóbbi a gyenge személyiség védjegye. Szóval a legjobb védekezés a támadás ürügyön már a magyarokat okolják, vádolják és kérdések elé állítják avégett, hogyakik a gyilkosságot elkövették mind magyar állampolgárok voltak. Ok, rendben. Talán ez így is van. De! Amikor segélyért és hitelekért kell könyörögni, akkor miért nem mondják: magyarok vagyunk?
A magyar ember egyik ismérve az, hogy segélyt csak akkor igényel, ha alkoholista, vagy ha megszűnt a munkahelye, a többi indokolt esettől eltekintve (rokkantság, betegség).
A problémákat a nevükön kell nevezni, ahogy ezt Pásztor Albert is kijelentette. Beszéljünk a problémákról és tegyünk meg mindent a megoldás érdekében. Akik problémásak, azoknak fel kell kínálni piacképes megoldásokat, mert a szőnyeg alá söpréssel nem érhetünk el eredményt. A társadalom számára az egyetlen túlélési forma a munka, ez már az állatvilágban is megfigyelhető. Aki nem dolgozik, az a másik nyakán lóg. Csak kérdés, hogy ha ezeket lenyakazzák, akkor ki fogja (el)tartani őket? Ki teszi fel ezt a kérdést manapság, vagy ki és miért nem?
