Magyaricum

Az Ibériai-félszigetre az első cigányok a XV. században érkeztek. A spanyol királyoknak, akárcsak Európa többi országaiban az uralkodóknak, az volt a problémájuk, hogy egy különleges fajta és kulturális közösség különbözőségét, másságát elismerjék. A cigányokkal külön törvények foglalkoztak a Régi Rend, azaz a Habsburg-uralkodók idején, majd a XVIII. században.
Spanyolországban az egyes népeknek megvan az elfogadott elnevezése. Galícia tartomány lakóit gallegóknak, Katalónia polgárait katalánoknak, a Baszkföldön élőket baszkoknak nevezik. „Gitano” alatt spanyol cigányt értenek, a „zingaro” a máshol élő cigányokat jelenti.
A Bourbon-uralkodók a kezdettől fogva elhatározták, hogy nagyobb összetartással és döntésekkel, politikai eszközökkel próbálják megoldani a cigányok problémáját a gazdasági és szociális jegyek figyelembe vételével. A folyamatot már az utolsó monarcha, II. Károly (1665–1701) idején elkezdték.
A XVIII. századra már három korszakot lehet megkülönböztetni az alapján, hogy az uralkodók milyen intézkedéseket tartottak szükségesnek. Az első korszak Bourbon V. Fülöp (1701–[13]–1746) az első, e házból való király uralkodása alatt volt. Olyan intézkedéseket, a király által szentesített gyakorlati rendelkezéseket hoztak 1717–1746 között, amelyben a tiltó rendelkezéseket – a nyelvhasználatot, az öltözködést, a kereskedelmet, az állatok tartását illetően – kombinálták a letelepedést és beolvasztást elősegítő rendeletekkel.
A második korszak VI. Ferdinánd (1746–1759) idejére esik. Ekkor született a Gyakorlati Királyi Intézkedés (Real Pragmatica), amely 1763-ig volt érvényben. A törvény börtönbüntetésre, gályarabságra, fegyvergyári és bányamunkára ítélte a cigányokat. Három hónapban határozta meg a lázadókra, az ellenszegülőkre kiszabható büntetést, ennek értelmében a cigányok ezreit lehetett elzárni.
A harmadik korszak III. Károly nevéhez fűződik. Károly (1758–1788) általános amnesztiát hirdetett meg 1763-ban. IV. Károly idején (1788–1808) pedig Királyi Igazolványt (Real Cédula) bocsátottak ki. A Királyi Rendelet (Real Pragmatica) 1783 szeptemberében kemény büntetéseket helyezett kilátásba a javíthatatlanokkal, a legmegátalkodottabbakkal szemben. A törvény célja az volt, hogy elősegítse, megkönnyítse a cigányok társadalmi beilleszke dését, a letelepedést, a felvételt a céhekbe és a különféle szervezetekbe.
Az uralkodó politikája arra irányult, hogy hatékony ellenőrzést, felügyeletet gyakoroljon. Megtiltották a külsődleges jegyeket: a nyelvet, az öltözködést, a nomád életmódot. Ezzel párhuzamosan asszimilációs eszközöket is alkalmaz tak: letelepítést meghatározott helységekben, előírták a munkavállalást, amnesz tiát adtak mindazoknak akik életmódjukkal felhagytak.
Időnként ellenőrizték a törvények végrehajtását is, az 1717-ben született Pragmaticát 1746-ban, majd újabb királyi rendelet lépett hatályba 1784-ben. V. Fülöp király törvénye, a Real Pragmatica, elődje, II. Károly 1695-ös törvényén alapult. Közzétették Madridban; 9 nappal később a törvény hatályát az egész országra kiterjesztették.
Rendkívül kidolgozott normatívákat követtek. A törvény alkalmazására 30 napot szabtak meg, amelyben a cigányok jegyzékbe vétele szerepelt. Ez a nevet, a családi állapotot, a gyerekek számát és életkorát, a munkahelyet, az életmódot rögzítette. A fegyvereket is listára vették, azt is, hány ló, öszvér vagy más állat van a megkérdezett tulajdonában.
Különleges engedély nélkül nem lehetett elhagyni például Toledót, Segoviát, Cácerest, Córdobát. Később belefoglalták még Seo de Urgelt (Andorra kegy urá nak székhelyét) Tarragonát, és Tortosát, a fővárost, Barcelonát, Sevillát és Zaragozát.
A cigányok hátaslovat nem tarthattak, nem járhattak vásárokba és ünnepségekre, búcsúkra és nem gyakorolhatták a kovácsmesterséget. A rendelet értelmében 30 napon belül el kellett adniuk az állatokat és a fegyvereket, mivel ezek tartása tiltott volt. Ugyancsak nem volt megengedett a cigány nyelv és a „cigányos öltözék” használata sem.
Megelőző intézkedésként fogadták el azt, hogy az ellenszegülő cigányokat 17-60 éves korig több évi gályarabsággal lehetett sújtani, a 14–17 éves korúakat pedig peónként és közmunkásként alkalmazhatták. A nőket akár 100 korbácsütésre is ítélhették... A lőfegyver használata halálbüntetést vonhatott maga után. A törvény azt a személyt, aki a cigányt segíti a szökésben, 6000 dukát pénzbírságra vagy 10 évi gályarabságra ítélhette.
Az 1746-os királyi rendelet meghatározta azokat a városokat, ahol cigányok lakhattak: Sevilla, Granada, Allocete, Valladolid, Barcelona. Az udvarban és Madridban nem lehetett letelepedniük.
A rendelet hatályba lépésére 2 hónapot adtak. A cigánycsaládokat külön regisztrálták, mégpedig férj és feleség, gyermekek, unokák alapján. A cigányok igazolványt kaptak költözködés vagy munkába járás esetére, amely a nevet, a lakhelyet és azt tartalmazta, hogy hány nap szükséges a feladat elvégzésére. Minden főbírónak (corregidor) másolat kellett a kiadott engedélyről.
Az 1749-es királyi rendelkezések.
 
VI. Ferdinánd nagyon szigorú törvénye arról szólt, hogy az összes cigányt életkortól függetlenül börtönbe, fegyvergyárba vagy bányába lehet küldeni. A nagyobb többséget Cartagena, El Ferrol és Cádiz kikötőjébe küldték. A nőket, a kisebb gyerekeket Valenciába, Zaragozába és Sevillába.
Három hónappal később panaszok özöne indult meg. Ennek hatására mentesültek mindazok, akik állandó lakhelyet tudtak igazolni. A főbíróknak módjuk volt arra, hogy külön kezeljék azokat a cigányokat, akik még a törvény kiadása előtt voltak börtönben. Némi pénzt is kaptak, hogy eredeti lakhelyükre visszatérjenek és javaikat is visszakaphatták.
Az 1783-as rendelet nem sokban tért el az előzőektől. Az udvar Madridban, La Granja (Segovia mellett), Aranjuez (Madrid határában) továbbra is tiltott terület volt. A rebelliseknek vasláncot kellett viselni, a visszaeső bűnözőket akár halálbüntetéssel is sújthatták ...
A törvény alapján a cigányokat úgy tekintették, mint akik csavarognak, lopnak, feltűnően rikító az öltözetük és különleges zsargont beszélnek. (A ‘jerga’ halandzsát és hadovát is jelent.) Megtagadták tőlük, hogy népnek vagy nemzetnek (pueblo o nación) tekintsék őket, amelynek saját kultúrája van.
Az érem másik oldala az, hogy a hatóságok igénybe vették a cigányok munkáját, akik kiváló kovácsok, üstfeldolgozók voltak, nagy tehetséget mutattak a zenéhez és a tánchoz. Olyan kisebbség képét mutatták III. Károly törvényei alapján, amely a társadalom és a törvények peremén él, de amelynek voltak lehetőségei gazdasági helyzete javítására. A nagy többségnek még reménye sem volt arra, hogy enyhítsen a helyzetén.
George Borrow: The Gypsies of Spain (London 1843) című könyvét 1932-ben kiadták spanyolul is. A szerző keserű szájízzel jegyzi meg, hogy 50 évvel a törvények közzététele után sok cigány folytatta a nomád életmódját. Nagyon kevés volt köztük, aki rendszeresen dolgozott, állatokat nyírt (főleg birkákat), kovács volt vagy állatkereskedő.
 
Alejandro Vargas Gonzalez: La legislación sobre gitanos en la Espańa de los Borbones (Törvénykezés a cigányokról Spanyolországban a Bourbonok idején). Historia y Vida. Número 357. 1997. december 36–41. p.